* Eredet [micélium < latin: mycelium (micélium) < görög: mükesz (gomba) Gombafonalak összessége, szövedéke, amely a gombák talajt átszövő részét alkotja. Ezek a fonalak spórák találkozásából kifejlődő hifákból nőnek ki, és folyamatos növekedésre képesek. A micélium párás, nedves, sötét helyen gyorsan megvastagszik. Az gombák a micéliumból fejlődnek ki.
micélium*
Békefi Róbert
diploma
Három tárgy együtteséből álló installációt tervezek bemutatni.
A tárgyak készitéséhez a micélium beszövetés biotechnológiai megoldását használtam.
A tárgyak tényleges megalkotása a jelen helyzetben sajnos elhúzodik, még csak részlegesen vannak kész, így több helyen tervrajzokat illetve makettet használok dokumentációnak.
A három tárgy a nyugati „fejlett társadalom” túlélési stratégiájával kapcsolatban fogalmaz meg észrevételeket és kritikát.
A három tárgy a zászló, a kereszt és az itató. Ami összefűzi öket, az a társadalmi szükséglet és igény, hogy biztonságos körülményeket teremtsünk túlélésünkhöz. Paradox módon ez a biztonságigény kezdte generálni a környezeti válságot, így a biotechnológia eszközével ujragondolom ezeknek a tárgyaknak a jelentését. A zászló mely eredeti funkciója szerint a háborúkban a csapatok jelzését szolgálta, most már a megszerzett területek feletti uralom jelzésére szolgál. Annak az igénynek a szimbóluma, hogy legyen egy belakható és „mások” által nem háborgatott területe egy népcsoportnak. A védekezés és a támadás és a birtoklás szimbóluma tehát.
A kereszt az ideológiai szükséglet kifejeződése, az emberiségnek szüksége van arra, hogy egy olyan hitrendszerben éljen ami értelmet és célokat szolgáltat számára. A harmadik tárgy az itató, ami a fizikai szükségleteket fejezi ki.
A zászlók eredeti célja az volt, hogy a különböző harcokban és háborúkban megjelölje a csapatokat.
Később vált birodalmak jelképévé illetve a népek egységét szimbólizáló tárggyá, amit megillett bizonyos tisztelet. A zászló nem érhet le a földre, nem lóghat félárbócra eresztve.
A bevezetőben emlitettem, hogy civilizációnk egy több szintéren zajló háború generálója és elszenvedője is.
Az emberi civilizáción uralkodó extraktivista kapitalizmus illetve a világ „fejlettebb felének” extrém kényelem szeretette és tárgy fetisizmusa hatalmas terhet rak a természeti erőforrásokra és elinditotta a hatodik tömeges fajkihalási hullámot, méghozzá soha nem látott sebességgel.
A jelenleg is zajló hatodik tömeges fajkihalás hulláma során örökre eltünt lényeket egy birodalomba tartozó népnek tekintem.
Úgy vélem, megilleti az egykori társlények ezen birodalmát, hogy legyen saját zászlójuk.
Biotechnológiai folyamattal létrehozott micélium zászló
A Hatodik Tömeges Fajkihalás zászlója
Itató
Ehetünk ihatunk biztonságban a 21 században és tovább?
A jó anyamell és a rossz anyamell, a hasitás állapota...